Szilvériusz, Ezüstország királya roppant nagy gondban volt. Palotájának álomszép kertjébe, melynek csodájára jártak hetedhét országból, valahonnan egy puhaléptű, alattomos, sunyi tekintetű puma és egy csúnya foltos hiéna tévedt, s ezek halálra riogatták a kert szelíd állatait.A puma a közelben sátorozó vándorcirkuszból szökhetett meg. De a hiéna?! Honnan tévedhetett ide, ebbe a földi paradicsomba, melyben sehol egy elhullott állat, sehol egy kis csemege a délutáni dögevéshez?! A két szokatlan élőlény megjelenése megzavarta a kert nyugodt csendjét. A virágok fölött riadtan rebbentek szét a jelentéktelen külsejű, de hűséges gyapjaslepkék; rémülten ugrottak egyik ágról a másikra a nyugtalan mókusok, s az egyiknek még a gyönyörű, dús farka is beleakadt egy faóriás ágbogába, úgy össze volt zavarodva.
– Hozd csak a hokedlit, Bernát fiam! – adta ki a parancsot a király, mivel már öreg volt, és nem tudott holmi mókusokkal bajlódni a magasban, de sajnálta szegénykét. Bernát, a mindenhol láb alatt lévő kis kukta viszont – noha már mindjárt be kellett volna jelentenie, hogy az uzsonna tálalva van – nem volt sehol.
– A teremburáját! – toppantott lábával az uralkodó. – Bernát! Ha nem jössz azonnal, úgy elfenekeltetlek az istállómesterrel, hogy arról koldulsz!
Hej, jött is erre a szórakozott kis kukta, mint a szél; még a fehér kuktafövege is majd’ leesett a fejéről.
– Mi-it pa-ran-csol fel-sé-ged? – lihegte, s utána riadtan pislogott a fölfelé tekingető királyra.
– Azt parancsolom, te kis haszontalan, hogy kússz fel rögvest erre a fára, mert a legszebb mókusomnak beakadt a gyönyörű, bozontos farka a faágak közé. Utána meg küldd egyből a fővadászt, mert fontos beszédem van vele.
A kis kukta, mint a villám, felkúszott a faágak közé, de rövid volt a karja, és akárhogy nyújtogatta, a mókust bizony nem érte el, nem tudta kiszabadítani.
– Hozom az útmutatót, felség, hogy megnézzük, ilyenkor mi a teendő! – találta fel magát a kis kukta. De a királyi útmutatóban nem írtak semmit erre az esetre.
– Hát akkor hozom a habszedőt, felséged! – rikkantott. Felpattant a kerti székről, és mire a király válaszolni tudott volna, már vissza is ért a hosszú nyelű, lyukacsos, furcsa konyhai eszközzel. A magasban odanyújtotta a kis mókusnak, és lássatok csodát! Amaz a mellső lábacskáival belekapaszkodott, a kis kukta ekkor óvatosan maga felé húzta a habszedő nyelét, így könnyedén és fájdalommentesen kiszabadult a mókus farka – és persze maga a mókus is – az ágbogak közül.
– Jól van, fiam, Bernát! Ezt derekasan megoldottad. De most már egyik lábad itt, a másik ott! Hívd ide a fővadászt!
Bernát pedig uccu neki, vesd el magad, nekilódult a kerti sétánynak, hogy a vadászházig meg se álljon, ám a főkertész éppen akkor jött arra egy nagy talicska trágyával, amit a felséges Szilvériusz király páratlan szépségű rózsáinak készített elő, és amit a kis Bernátnak sikerült egy pillantás alatt felborítania. Az összes trágya a felséges király felséges kertjének ezüstös kövezetű sétányára borult, és olyan szagot árasztott, hogy a főkertész csaknem elájult, de a harag az eszméleténél tartotta.
– Te ostoba fajankó! Hát nem látsz a szemedtől? Most mit csináljak ennyi trágyával az út közepén, és nézzenek már! A talicskáról meg lepattant itt egy darab! Meg is repedt! Nem elég kárt okoztál a trágyával, még a talicskámat is eltörted, te akasztófáravaló?!
– Elnézést, de most nem érek rá, rohannom kell! – lihegte a kis Bernát, és vágtatott tovább.
– Jöjjön, fővadász bácsi, jöjjön gyorsan! A felséges király hívatja!
– Mit akarhat tőlem uzsonnaidőben? – morgott magában ingerülten a fővadász. – Nem vagyok báb, nem rángathat mindig, mikor neki tetszik! – gondolta mérgesen, és puskáját a vadászlak oldalának támasztva kelletlenül komótos léptekkel megindult a palota előkertje felé.
Hanem ott mekkora riadalom várta! A puma és a foltos hiéna már a felséges kert felségesen gyönyörű rácsozatát szaggatta: ki akartak törni a kertből! Nem kellett oda sem fővadász, sem főkertész, hogy eltávolítsák a kéretlen betolakodókat. Először az ügyes pumának sikerült – nekifutásból, testét megfeszítve – nagy ívben átugrania a kerítés fölött, és mikor már a kerten kívül volt, visszafordulva vicsorogni és fújni kezdett. Hogy miért? Mert a sétányon elterülő, talicskányi trágya szaga veszettül facsarta az orrát: nem bírta elviselni. Menekülőre fogta, és óriási ugrásokkal meg sem állt a vándorcirkusz legelső sátráig, ahol lakott, és ahol az idomárja már lucskosra zokogta a párnáját, százszor elsiratva őt.
S hogy mi lett a foltos hiénával? Alattomos léptekkel a sétányra borult trágya felé vette az irányt, de nem ment egész közel: egyre kisebb és kisebb köröket írt le a nagy kupac körül, és mikor rájött, hogy nem egy kecses antilop vagy gnú tetemét kerülgeti, ugató-hörgő-szörcsögő hangokat hallatva megkereste a felséges kert felséges kerítésén az egyetlen rést, azon kiugrott, és meg sem állt Afrikáig. Arról ugyan hallgat a fáma, hogy mi módon jutott át a tengeren, de kis történetünk szempontjából az mindegy is.
Lett nagy öröm a palotában, mikor az öreg király rájött, hogy kertjébe visszatért a korábbi csönd és nyugalom – hála a szeleburdi kis kuktának, Bernátnak: csak neki, és senki másnak! Odahívta magához, megsimogatta a fejét, és így szólt:
– Bernát fiam, nem lehetünk elég hálásak neked azért, hogy megszabadítottál minket ettől a két veszedelmes fenevadtól. Jutalmul nem kell többé lótnod-futnod, nem leszel többé a főszakács inasa, akit ugráltathat egész nap. Mától egy új kukta teszi ezt majd helyetted, téged pedig udvari főkóstolómesterré léptetlek elő.
Erre a bejelentésre még a virágok is táncra perdültek örömükben; a gyapjaslepkék pedig, akiknek törzshelyük volt az Ezüstkert, boldogan kóvályogtak a lemenő nap fényében. Természetesen, csak a hímek, mert bármily fura, a gyapjaslepke nőstények – mint tudjuk – nem tudnak röpülni. Aki nem hiszi, nézzen utána a Wikipedián!
.
(2013.03.26.)
-------------------------------------------
Ezt a mesét egy pályázatra írtam. Amikor még intenzíven G-potáloztam, pl. ilyesmivel is lehetett krediteket szerezni, s ezek értelemszerűen tárhelyre is beválthatók voltak. Tehát a sulikönyvtár portáljának tárhelyét céloztam meg. A pályázati kiírásban a következő kikötések voltak: "Írj egy minimum 300 szavas történetet, amely tartalmazza az alábbi kötelező szavakat: báb, habszedő, útmutató, talicska, terembura, Ezüstország, puma, foltos, pattan, gyapjaslepke." A mesémmel 150 kreditet nyertem, amin rögtön egy rakás tárhelyet "vásároltam". Életemben ritkán jutottam hozzá ennyire könnyedén valamihez.
-------------------------------------------
-------------------------------------------
.
.
.
