Ám a reneszánsz és a barokk művészek képzelete igencsak megsokasította a Fiúisten szenvedéseit e jelenetek „betűhív”, azaz a bibliai helyek szó szerinti ábrázolásával.  Az evangéliumok a két aktusra vonatkozóan így tájékoztatnak (Szent Jeromos, illetve Károly Gáspár szavaival):

Máté  (Matth.27, 32-33)

„Exeuntes autem, invenerunt hominem Cyreneum, nomine Simonem; hunc angariaverunt ut tolleret cricem eius. Et venerunt in locum qui dicitur Golgotha, quod est Calvariae locus.”

„Kifelé menvén pedig találkozának egy czirénéi emberrel, akit Simonnak hívnak vala: ezt kényszeríték, hogy vigye az ő keresztjét. És eljutának arra a helyre, amelyet Golgotának, azaz koponya helyének neveznek.”

 

Márk  (Marc. 15, 21-22)

 

„És kényszerítének egy mellettük elmenőt, bizonyos czirénéi Simont, aki a mezőről jő vala, Alexandernek és Rufusnak az atyját, hogy vigye az ő keresztjét. És vivék őt a Golgotha nevű helyre, amely megmagyarázva annyi, mit: koponya helye.”

 

Lukács (Luc. 23, 26 & 33)

 

„Mikor azért elvivék őt, egy Czirénébeli Simont megragadván, ki a mezőről jöve, arra tevék a keresztfát, hogy vigye Jézus után... Mikor pedig elmenének a helyre, mely Kopopnya helyének mondatik, ott megfeszíték őt és a gonosztevőket, egyiket jobbkéz felől, a másikat balkéz felől.”

 

János (Joan. 19, 17-19)

 

„És emelvén az ő keresztfáját, méne az úgynevezett Koponya helyére, amelyet héberül Golgothának hívnak. Ahol megfeszíték őt, és ővele más kettőt, egyfelől és másfelől, középen pedig Jézust. Pilátus pedig címet is íra, és feltevé a keresztfára: Ez vala pedig az írás: a Názáreti Jézus a Zsidók Királya.”

 

A reneszánsz és barokk festményeket szemlélve jól látható, hogy a művészek – elenyésző kivétellel, akiknek képén Kürénéi Simon is szerepel, amint segíti cipelni a keresztet – nem a szinoptikus evangélisták, hanem János evangéliuma alapján dolgoztak. Ezt bizonyítja az ábrázolásokon látható, János-féle keresztfelirat (I.N.R.I.) is, hiszen a szinoptikusoknál ez is más-más, illetve rövidebb:

 

Máté 27, 37: "Hic est Iesus, rex Iudaeorum" (Ez Jézus, a zsidók királya.)

Márk 15, 26: "Rex Iudaeorum" (A zsidók királya)

Lukács 23, 38:  "Hic est rex Iudaeorum" (Ez a zsidóknak ama királya.)

 

Egy meggyötört, több sebből vérző, elgyengült ember hogyan is bírná el a feltehetően keményfából készült keresztet; hogyan cipelhetné végig a városon, ki a városból, sőt föl az emelkedőre? Erre, azaz ennek a képtelenségére szinte egyetlen művész sem gondolt - ragaszkodva János apostol szavaihoz: „...bajulans sibi crucem, exivit in ... Calvariae locum...”

 

A keresztre feszítés köztudottan...

a rabszolgák kivégzésére szolgáló eredeti ókori „módszer”, melynek lényege egyfelől az emberhez méltatlan halálnem, másfelől a tömeges kivégzést is lehetővé tevő gyorsaság.

A kereszt (crux) eredeti jelentése: ’bitófa’, ’akasztófa’, és a közbeszédben alapvetően a vertikális részét értették rajta. Egyébként (mint az ábrán is látható) négy részből állt: titulus, patibulum, sedile, stipes: Ez utóbbit, a függőleges „szárat” (tulajdonképpen egy hengerszerű, később gerendaszerű farudat vagy faoszlopot) már jó előre beásták a földbe a keresztre feszítés helyszínén. Erre a beásott vagy alaposan földbe vert vertikális fára húzták fel az elítéltet, csak nem a nyakára hurkolt kötélnél fogva (amint a későbbi időkben szokás lett), hanem egy horizontális, rövidebb gerenda, az úgynevezett patibulum segítségével (mely valóban keresztirányban állt ketté a bitófához képest). A patibulumhoz még lent a földön odakötözték vagy odaszegezték az elítélt csuklóit (Jézus esetében odaszegezték a tenyerét), majd a testet a bitóra húzták, fönt összekötötték vagy összeszegezték a két fát – melyek így már valóban a későbbi értelemben vett „keresztet” formázták – , és a lábfejeket vagy szabadon lógva hagyták, vagy a függőleges keresztfához (a bitóhoz) erősítették kötéllel vagy szegekkel. Az elítélt teste így megalázóan kiszolgáltatottá vált: ki lett téve a kíváncsi tömeg tekintetének, a lassan bekövetkező kimúlás után pedig a dögevő madarak légiójának. (Ábrázolásokon néha látni egy padka- vagy párkányszerű „támasztékot” a megfeszítettek lába alatt, ez azonban – ha létezett is a valóságban – nem az elítéltek és főleg nem Jézus „kényelmét” szolgálta, inkább a keresztre rögzítés előtt úgy-ahogy megtartotta a szenvedő testet.)